- mondja az ura. Megharagudott az ember. Volt egy szürke lovuk, fölült rá, ment a katona után. Az észrevette, hogy valaki nagyon nyargal utána, az erdőben volt egy cserény, bebújt. Megkötötte a szegény ember a lovat a cserény mellé, ment keresni a kitanult katonát. Kiált, keresi, nincs sehol. Visszamegy, látja, hogy nincs már ott a lova sem. Messzire nyargalt már a kitanult katona a szürke lovon. Hazaér nagy fáradtan, kérdi a felesége, hova lett a szürke ló. - Odaadtam a katonának, vigye el Józsinak, ne járjon gyalog. Most már lova is volt a kitanult katonának, meg pénzé is, gondolta magában: "Szétnézek, találok-e még több bolondot. Ej, csak még egyet találnék! " Amint megy, mendegél, látja, hogy szalonnát húz egy ló a szántóföldön. - Mit csinálnak? - kérdezi a katona. - Zsírozzuk a földet. - Nem úgy kell azt! - nevetett a katona. - Hát hogy? - Megmondom, ha adnak kendtek száz forintot. Ezt a szalonnát tegyék fel a kocsira, ez emberbe való, hanem kell kendteknek dudvát gyűjteni, rakásba tenni, mikor már megérett, kivinni a földre, az majd megzsírozza!
[4]. Ám Békés még a régiségben sem tartozott Erdélyhez. …lufuu wutu… (lófő Vata) – I. András király korabeli Imák (részlet)[5] Péter-király ellen "a magyarok közül elsőnek egy Vata nevezetű" szállt hadba "…Belus várából, aki magát a démonoknak szentelte…"[6] Belus vára meg valahol Trencsénben lehetett. [7] Ám Trencsén sem Erdélyben, hanem a Felvidéken van. Akár alföldi volt, akár felvidéki, Vata lófő volt. Eszerint nemcsak a Székelyföldön, hanem Magyarország más vidékein is voltak lófők, és a megnevezésüket kiemelten sem kapcsolták a lóhoz. Természetes volt, hogy hazánkban minden magára valamit adó férfiembernek volt lova, hátaslova, hiszen ló nélkül még embernek sem néték. A lófő összetett szó. Az "előtagja arra utal, hogy a gyalog harcoló közszékelyekkel szemben a lófők lovon harcoltak. "[8] Az, hogy a lovas lófő elkülönült volna a gyalogszékelyeitől, és a csatában beállt volna a magyar lovasok közé? Aligha. A vezérnek, lett légyen az lófő, vagy nem, együtt kellett lennie, harcolnia az embereivel.
Vajon, ésszerű a "finnugor" összetétel első tagját magyarul, másodikat pedig ószláv nyelven használni? Ez nem más, mint megtévesztés. Tehát a ló szavunk a vogultól, attól a néptől, ered, amelyik a mindennapjaiban nem használt lovat. A vogul hősi énekekben megjelenik ugyan a ló, de ez átvétel a magasabb műveltségi szintű ugorok, vagyis a magyarok elődeitől [12]. ← A voguloknál nem a ló, hanem a medve dívik. () A magyar nyelv fejlődésére vonatkozóan elfogadott a p > f mássalhangzó változás: A finnugor nyelvek p mássalhangzója a magyarban f lett. A fej szó finnugor, illetőleg az uráli alapalakja *päηз lehetett. Az uralinak tartott szó előtt ott a feltételezést jelentő * jel. A finn pää azonos a magyar fej szóval. [13] A nyelvészeknek tehát írásos emlék híján, fogalmuk sincs, mi volt az "urali alapalak". A lófő "összetétel keletkezése, az összetevők jelentésviszonya tisztázatlan. " [14] Magyarán a nyelvészek külön-külön talán ismerik az összetevőket, de sejtésük sincs, mikor kapcsolódtak össze és az összetétel valójában mit takar.
Vajon, ésszerű a "finnugor" összetétel első tagját magyarul, másodikat pedig ószláv nyelven használni? Ez nem más, mint megtévesztés Tehát a ló szavunk a vogultól, attól a néptől, ered, amelyik a mindennapjaiban nem használt lovat. A vogul hősi énekekben megjelenik ugyan a ló, de ez átvétel a magasabb műveltségi szintű ugorok, vagyis a magyarok elődeitől[12]. A magyar nyelv fejlődésére vonatkozóan elfogadott a p > f mássalhangzó változás: A finnugor nyelvek p mássalhangzója a magyarban f lett. A fej szó finnugor, illetőleg az uráli alapalakja *päηз lehetett. Az uralinak tartott szó előtt ott a feltételezést jelentő * jel. A finn pää azonos a magyar fej szóval. [13] A nyelvészeknek tehát írásos emlék híján, fogalmuk sincs, mi volt az "urali alapalak". A lófő "összetétel keletkezése, az összetevők jelentésviszonya tisztázatlan. "[14] Magyarán a nyelvészek külön-külön talán ismerik az összetevőket, de sejtésük sincs, mikor kapcsolódtak össze és az összetétel valójában mit takar. E "hivatalosított" bizonytalanság azt rejti, hogy mind a ló, mind a fej eredeti magyar szó!
– mondja az ura. Megharagudott az ember. Volt egy szürke lovuk, fölült rá, ment a katona után. Az észrevette, hogy valaki nagyon nyargal utána, az erdőben volt egy cserjés, bebújt. Megkötötte a szegény ember a lovat a cserjés mellé, ment keresni a kitanult katonát. Kiált, keresi, nincs sehol. Visszamegy, látja, hogy nincs már lova sem. Messzire nyargalt már a kitanult katona a szürke lovon. Hazaér nagy fáradtan, kérdi a felesége, hogy hova lett a szürke ló. – Odaadtam a katonának, vigye el a Józsinak, ne járjon gyalog. Most már lova is volt a katonának, meg pénze is, gondolta magában:,, Szétnézek, találok-e még több bolondot. Ej, csak még egyet találnék! " Amint megy, mendegél, látja, hogy szalonnát húz egy ló a szántóföldön. – Mit csinálnak? – kérdezi a katona. – Zsírozzuk a földet. – Nem úgy kell azt! – nevetett a katona. – Hát hogy? – Megmondom, ha adnak kendtek száz forintot. Ezt a szalonnát tegyék fel a kocsira, ez emberbe való, hanem kell kendteknek dudvát gyűjteni, rakásba tenni, amikor már megérett, kivinni a földre, az majd megzsírozza!
2021. május 28., péntek, Kiscimbora Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy katona. Mikor kitöltötte a három esztendőt, nem volt egy krajcárja sem. Amint megy hazafelé, azt mondja:,, Bárcsak egy bolondot találnék, akitől szerezhetnék egy kis pénzt! " Göncz Márton rajza Elkezdett énekelni: "Most jöttem a mönnyégből, megint visszamegyek! " A szűcsné meghallotta, mindjárt be is hívta, kérdezte tőle: – Látta-e az én Józsi fiamat? – Láttam, éppen mellettem volt – válaszolt a katona. – Rongyos-e nagyon? Mert amikor eltemettük, nem különös ruhában temettük el. – Hát bizony lehetne a ruhája jobb is! – mondja a katona. No, hát akkor odaadott az asszony egy vég vásznat, meg háromszáz forintjuk volt, azt is, vigye el a Józsi fiának. Elment a katona a háromszáz forinttal meg a vég vászonnal. Hazamegy az ura, beszéli az asszony, hogy járt ott egy koldus, mindig azt énekelte: "Most jöttem mönnyégből, megint visszamegyek! " Odaadtam neki egy vég vásznat meg háromszáz forintot útiköltséghez. – Ugyan minek adta?
Miért háborodjam föl, miért berzenkedjem, miért szúrjam tollhegyre a tervezőt? Várjuk meg a végét! Ki tudja, milyen körmönfont meglepetés sül ki belőle. Ha csakugyan hihetünk a népmesének… Megjelent A Hét I. évfolyama 4. számában, 1970. november 13-án.