Bővebb ismertető Anne Frank: Anne Frank naplója 1942. június 12. - 1944. augusztus 1. Jelen kiadás Heller Ágnes Aki a múltat jelenné változtatta című beszédével kiegészítve jelenik meg, amely 2019. június 12-én a frankfurti Paulskirchében hangzott el, Anne Frank születésének 90. évfordulója alkalmából. Anne Frank 1942. június 12-e és 1944. augusztus 1-je között vezetett naplót: kezdetben csak magának írogatott, később, amikor megérett benne az elhatározás, hogy híres írónő lesz, elővette régi írásait, és módszeresen átírta, javítgatta őket. Az volt a terve, hogy naplója alapján könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a német megszállás éveiről Hollandiában. Korai halála - nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét a bergen-belseni koncentrációs táborban - megakadályozta terve megvalósításában. Naplóját a Frank családot bújtató Miep Gies találta meg és helyezte biztonságba azután, hogy a családot 1944. augusztus 8-án egy feljelentést követően elhurcolták, majd a háború után olvasatlanul átadta Anne édesapjának, Otto Franknak.
A könyv nem csupán a naplót illusztrálja, hanem külön fejezetekben foglakozik a Frank család történetével, előéletével, a zsidóüldözésekhez és a holokauszthoz vezető történelmi eseményekkel. A feldolgozás módja különösen jól érthetővé és érzelmileg is átélhetővé teszi az ismert történetet. A könyv megjelenésének hírére kezdeményezte a Mazsike egy Metró Galéria kiállítás létrehozását, amely alkalmas arra, hogy Anne Frank történetével naponta százezrek ismerkedjenek meg, szerezzenek benyomásokat a történelemnek erről a tragikus eseményéről és a kivételes tehetséget eláruló lány művéről. Az elképzelés megvalósításában segített Art Spiegelmann: Maus képregényének hasonló nagysikerű bemutatása. A kiállításon a napló és Anne Frank más írásainak részletei, valamint a történelmi események rövid leírásai szerepelnek. A teljes történetet 22 tablón dolgozták fel, olyan módon, hogy aki csak egy-két tablóval találkozik utazásai során, az is tisztában legyen Anne Frank és családja sorsával. A kiállítás a Metró szerelvényekben két hónapig lesz látható.
Ébernek kell lennünk, mert ha nem vagyunk azok, az egész bármikor újra megtörténhet. Anne Frank naplója világszerte ismertté vált Forrás: AFP/Andrew Burton Személyesen az ön számára mi a legfontosabb, amit megtanult? Hogy együtt kell élni a körülményekkel, amelyek adottak. Amikor megtudtam, hogy a közvetlen családomból én vagyok az egyetlen túlélő, azt hittem, meg fogok őrülni, de aztán rá kellett jönnöm, hogy egy őrült árva nem fog kelleni a világnak. Ahhoz kell alkalmazkodni, amit az élet kínál, és abból kihozni a legjobbat. Mit gondol, van az életnek értelme? Szerencsésnek érzem magam, hogy van egy csodálatos férjem, van egy fiunk itt Brazíliában, az egyik lányunk Miamiban, a másik pedig Kanadában él. Van öt unokánk – hat volt, de egyet elvesztettünk – és négy dédunokánk. Azt hiszem, az élet értelme nem más, mint folytatni. Az Anne Frank – a holokauszt szemtanúja című dokumentumfilmet március 31-én 21 órakor mutatja be a National Geographic Channel. További információkat a csatorna honlapján talál, de a filmről a TV GO oldalán is bővebben olvashat.
Ezt követően a tablókat, amelyekből több sorozat készül, iskolák, könyvtárak, művelődési intézmények kölcsönözhetik. A helyszínen lehetőség lesz Anne Frank könyveinek kedvezményes megvásárlására.
A koncentrációs tábort a közvetlen családjából egyedül ő hagyta el élve, de utána még három évig kórházban volt. A mai napig vannak rémálmai, mert, mint mondja, az emberi agyban nincs törlés gomb. Nanette König 85 éves, São Paulóban él Forrás: National Geographic Channel Hosszú évtizedekig nem beszélt a múltjáról. Végül miért döntött úgy, hogy feltárja? A túlélők többsége Kelet-Európából származik, és az is igaz, hogy a hatmillió elhurcolt zsidóból hárommillió Lengyelországból érkezett a haláltáborokba. De honnan jött a másik hárommillió? Abból a tizenkilenc országból, amelyeket a nácik megszálltak annak idején. Ezek között vannak nyugat-európai országok is, az ott éltek sorsáról azonban a közvélemény jóval kevesebbet tud. Hollandként nekem erről kell beszélnem. Tartja a kapcsolatot más túlélőkkel? Igen, bár a Hollandiába visszatértekkel kevésbé, hiszen Brazíliában élek. Az itteniekkel szorosabb a viszonyom, de az anyaországban élőkkel is megvan a kapcsolat, főleg a zsidó ünnepek idején beszélünk, néha találkozunk.