Az OTP Portálok oldal elérhetősége:. Az oldalon a
Hirdetés A cégvezér szerint a Lidl viszont nem kíván agresszívan belépni az online kiskereskedelmi piacra. Már van tapasztalatuk az online élelmiszer-házhozszállításban, azonban ennek kiépítése és üzemeltetése rendkívül költséges. Gehrig szerint a Lidl soha nem lesz egy Amazon vagy Alibaba, s nem is gondolja úgy, hogy egy-egy új üzleti trendben mindig az elsőnek kell lenni. A lehetőség nem fut el előlünk – mondta el Klaus Gehrig. Különösen úgy, hogy eközben a hagyományos üzletek vásárlására is jó lehetőség nyílik. A cégvezér megerősítette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Metro leányvállalata, a Real legalább 100 üzletének átvételéről. Szerinte komoly lehetőségei vannak a Lidlnek a bioélelmiszerek piacán. Egyszer már próbálkozott a Lidl e területen, azonban akkor "túl kevés türelemmel állt hozzá" ehhez a piachoz. Most azonban komolyabbak a terveink, s a vállalat masszívan fog előrelépni – mondta Gehrig. Ez komoly fejfájást okozhat a bioélelmiszer-kereskedelemmel foglalkozóknak.
Egyelőre úgy véli, a próbálkozás nem lesz hosszú életű a német piacon, igaz, mivel versenytársról van szó, folyamatosan nyomon követik a fejleményeket. Ugyanakkor beismerte: az elmúlt években volt, ami komoly fejfájást okozott neki. Ez pedig az Aldi Süd (ez a cég van jelen Magyarországon is) döntése volt, amely szerint a saját márkák mellé beenged üzleteibe olyan márkás termékeket is, mint például a Coca-Cola vagy a Nutella. Mindaddig a német diszkontpiac jól fel volt osztva, a Lidlben voltak márkás termékek, míg az Aldi saját márkás árukkal operált. Gehrig szerint végül kiderült, az Aldi lépésének nem volt hatása a Lidl forgalmára. Elárulta, hogy mind a Lidl, mint a Kaufland arra készül, hogy hamarosan az eddig megszokottnál is agresszívabb árazással próbáljon fellépni a piacon. Az Aldi mindig fontos marad a Lidl számára – mondta Gehrig, és idézte az Aldi Süd elhunyt vezetője, Karl Albrecht mondását, amely szerint ha a Lidl nem lenne, az Aldi elaludna. Ez fordítva is igaz, az önelégültség a jövőbeni sikerek legnagyobb ellensége – tette hozzá a vezető.
Fontos vásárlói tájékoztató - KiK Vásárlóink elégedettsége érdekében úgy döntöttünk, hogy az üzleteinkben kapható "gumis karkötőt ezüst és arany csillógó gyöngyökkel", melynek eredeti... Vásárlói magatartás - Tudásfelhő termékekkel szemben tevékenyen megkezdődjön a "magyar bútor" imázsának... véleményvezérek megkérdezése kerül szóba, amely a fogyasztóktól átvezet a szakértők világába.... Számos példa sorolható fel: a lakberendezés (IKEA),.