A Jedi jelmezek viselését pedig a Császár rendelkezése alapján bűncselekménynek minősítették. A Star Wars az eredeti első film megjelenése, 1977 óta önálló életét éli. Saját univerzuma van, számtalan megfilmesített és meg nem filmesített történettel, és szinte semmi máshoz nem fogható, nemzethatárokon átnyúló kulturális hatással, valamit hatalmas rajongótáborral, akik között van, akinek egy fénykardvívó-tanfolyam teljesen hétköznapi. Fiktív eszmékből valós vallásalapítás Mások ennél is továbbmennek, és teljesen magukévá teszik a Star Wars-ból megismert jedi filozófiát. A jelenség először viccnek indult: a hivatalosan angol nyelvet beszélő államokban 2001-ben megtartott népszámláláson több százezren a Jedi vagy a Jedi Lovag megnevezést írták be a vallásukat érintő kérdésre. Angliában és Walesben több mint 390 ezer, Ausztráliában több mint 70, Kanadában mintegy 21, Új-Zélandon pedig több mint 51 ezren vallották magukat Jedinek 2001-ben. Ennek hatására több jedikhez kapcsolódó kultusz is feléledt és a jedik azóta más országokban is megjelentek, Montenegróban, Horvátországban és Csehországban is többen a jedit jelölték meg vallásként.
Andy lassan felnőtt fiatalember lesz, így kezdi kinőni szeretett játékait, és egy dobozba teszi őket. A játékokkal teli doboz hamarosan egy új, szokatlan, izgalmas helyre kerül, ahol ismét játszanak majd velük. Az óvodában azonban rájönnek, hogy a kicsik cseppet sem olyan kíméletesek vele, mint egykori gazdájuk volt. Ezért a bátor Woody úgy dönt, mindent megtesz, hogy barátait kiszabadítsa onnan, ám a helyzet bonyolódik, mikor megismerik a játékok gonosz vezérét. Szavazatok 4. 4 ( 165 votes)