Figyelt kérdés Két gyerkőcre vettük fel anno, teljesítettük a feltételeket és mikor megszületett a második, töröltettük a bank felé a bejegyzést a földhivatalban.
Település keresés irányítószám alapján tartalom Az űrlap kitöltése során a következő hibák fordultak elő: Ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítására irányuló kérelem I-II.
Az Ellenőrzés gombbal a rendszer ellenőrzi az űrlap adatait. A Nyomtatvány készítés gombbal a rendszer ellenőrzi az űrlap adatait és elkészíti a kinyomtatható nyomtatványt. A Törlés gombbal törölheti az eddig begépelt mezők taralmát.
Biztos sokan emlékeznek még, hogy nem is olyan régen a kormány célul tűzte ki a bürokráciacsökkentést, amibe aztán szépen bele is tört a bicskája. Hát nekem az utóbbi hónapokban sokszor eszembe jutott, ugyanis tavaly óta egy egészen szürreális helyzetbe ragadtam: az állami hivatalok útvesztőjében egyszerűen képtelenek vagyunk lezárni egy olyan ügyet, ami igazából már 10 éve lezárult. Az alábbi írás hangsúlyozottan nem a magyar panaszkultúra gazdagítása céljából készült, hanem jobbító szándékkal, hátha akad valaki az államigazgatásban, aki felismeri, hogyan lehetne ügyfélbarátabb, gyorsabb szolgáltatást nyújtani. Az ügyünk úgy kezdődött, ahogy sok fiatal párnak Magyarországon. Családalapítást tervezve a lakáshitel mellé állami támogatást (szocpolt) vettünk fel, ezzel pedig 1, 6 millió forintért cserébe hat éven belül két gyereket "ígértünk az államnak". Ő 2003-ban bejegyezte a jelzálogjogot a frissen vásárolt lakásunkra, és telt az idő. 2008-ban jelentettük: van két gyerekünk!... Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Cikkarchívum előfizetés 1 854 Ft / hónap teljes cikkarchívum Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Személyesen pedig nem is lehetett intézni, hanem az összes papírral egy Gyifo nevú osztályon kellett leadni a kérelmet és onnan továbbították a kincstárhoz, majd onnan a földhivatal felé... Végül sikerült az a lényeg... Kapcsolódó kérdések: