Két fiuk született: Rodrigo és Gonzalo. Márquez eredetileg jogot tanult, de ezt korán abbahagyta és újságírónak állt. 1948-tól 1961-ig riporterként dolgozott, ám igazi elhivatottságot a szépirodalom iránt érzett. Első figyelmet érdemlő írása az Egy hajótörött története volt, amely cikksorozatban jelent meg 1955-ben, és egy hajótörés dicstelen történetét mesélte el benne, amit az akkori kormányzat dicsőségesnek próbált beállítani. Így kezdődött el külföldi tudósítói pályafutása, mivel ezek után Kolumbia már nem volt számára biztonságos. Életének egy részét Európában töltötte, de élt Mexikóban és Amerikában is. Márquez erősen kritizálta a kolumbiai kormányzatot, életének egyik érdekessége volt, hogy barátság fűzte Fidel Castro, volt kubai diktátorhoz. Első regényét, a Söpredéket 1955-ben sikerült kiadnia, 10 év próbálkozás után, aztán 1961-ben és 1962-ben egymás után három könyve is megjelent: Az ezredes úrnak nincs aki írjon címmel egy kisregény, a Baljós óra című regény és a Mama Grande temetése című novelláskötet.
A fényképekből, amelyeket Aracatacában készítettem, a Vígszínházban rendeztek most kiállítást a Száz év magány előadásához kapcsolódóan. - Az előadás tetszett? Ön szerint sikerült az író egyedi világát színpadra állítani? - Igen, tetszett az előadás, annak ellenére, hogy epikai műből igen nehéz drámát csinálni. A Háború és béké -t vagy a Varázshegy -et sem lenne könnyű színpadra vagy filmre alkalmazni. A Vígszínház előadása a mesét eleveníti meg: Ursula (Börcsök Enikő) csak mesél és mesél, hömpölyög a cselekmény, és a nézők visszafojtott lélegzettel nézik. Sikerült atmoszférát teremteni, de a regénynek óhatatlanul csak néhány szeletét tudja megmutatni. - Több kisebb mozi készült Márquez műveiből, de a legismertebb talán a mexikói Arturo Ripstein filmje: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon. Látta? - Úgy emlékszem, hogy láttam, és tetszettek a figurák, de amit igazán jó feldolgozásnak tartok, az Francesco Rosi Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című filmje. Amennyire meg lehet filmesíteni egy García Márquez-regényt, annyira ez sikerült is a rendezőnek.
Végül 2002-ben megjelent Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel az önéletrajzi írása, ami egy háromkötetesre tervezett mű első része. "Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni" – így indítja az író e regényfolyamát, ami az első meghatározó harminc évet meséli el saját életéből. A művet, mint ahogy az összes többit is, Székács Vera fordította magyarra, és a Magvető Kiadónál jelent meg, 2003-ban. 2004-ben újabb regénnyel jelentkezett, Bánatos kurváim emlékezete címmel, ami egy 90 éves férfi és egy 14 éves lány szerelméről szól. A könyv hatalmas port kavart Iránban, ahol később be is tiltották. Bár 2009-ben ügynökén keresztül bejelentette, hogy nem fog többet írni, 2010-ben mégis olyan hírek röppentek fel, hogy Márquez ismét befejezett egy regényt, amelynek címe En agosto nos vemos (szabad fordításban: Találkozunk augusztusban), és csak a publikálásra vár. Márquez írói stílusát gyakran jellemzik erősen vizuálisként, és saját bevallása szerint is regényeinek alapja általában egy erős benyomást keltő kép, amiből aztán elindul egy történet.
1999-ben nyirokrákot diagnosztizáltak Gabriel García Márqueznél, de kemoterápia segítségével meggyógyult. 2000-ben azonban a perui La República tévesen a halálát adta hírül. Rákos megbetegedése inspirálta arra, hogy memoárt írjon. Így 2002-ben önéletrajzi könyvet adott ki Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel. 2012-ben testvére, Jaime García Márquez jelentette be, hogy García Márquez demenciában szenved. Az író 2014. április elején kiszáradással és tüdőfertőzéssel került kórházba Mexikóvárosban, és ugyan hazaengedték, a légzését csak gépekkel tudták biztosítani. Márquez 87 évesen, április 17-én hunyt el. Címlapfotó: Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író (Fotó: MTI)
A hivatalos versenyprogramban szerepel például a 84 éves Jean-Luc Godard Adieu au langage (Búcsú a nyelvtől) című 3D-s filmje, a belga Jean-Pierre és Luc Dardenne Két nap, egy éjszaka című alkotása az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral a főszerepben, Tommy Lee Jones amerikai színész második rendezése, a The Homesman című western és a brit Ken Loach a XX. század elején élt Jimmy Gralton ír kommunista vezető történetét feldolgozó Jimmy Hall című drámája. A válogatás még nem végleges, a jövő hét folyamán további alkotásokkal bővülhet a verseny. Szerző