Január 10., szombat 20 óra magyarul beszélő angol vígjáték, 120 perc, 2014 Szereplők: Bill Nighy, Andrew Scott, Dominic West Rendező: Matthew Warchus Forgalmazó: Mozinet Az Alul semmi hangulatát idéző, szívvel teli angol vígjáték 1984 nyarán játszódik – azaz pontosan akkor, amikor az Egyesült Királyságban az okkal Vasladynek gúnyolt Margaret Thatcher van hatalmon, a Bányászok Szakszervezete pedig sztrájkba fog. A londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll, csakhogy van egy kis bökkenő: a konzervatív nézeteket valló szakszervezet minden segítségnek örül ugyan, de a szivárványzászlós csapattal nem tud mit kezdeni. Az aktivisták ettől azonban nem hátrálnak meg. Éppen ellenkezőleg: a bürokráciát megkerülve egyenesen a bányászokhoz fordulnak. Egy minibuszon útra kelnek egy wales-i bányászfaluba, hogy adományaikat személyesen adják át. A két, egymáshoz látszólag semmiben sem hasonlító közösség találkozása meglepő fordulatokat hoz. Golden Globe-díj (2015) – Legjobb film – zenés film és vígjáték kategória jelölés
Azt tudniillik, hogy igenis el lehet érni valamit, ha az emberek összefognak, és kiállnak magukért, a jogaikért, ilyesmik. Ezt 1984-85-ben egy rakás angol meleg és leszbikus, és még sokkal több walesi (skót, angol) bányász bizonyította be egy olyan kormány alatt, egy olyan országban, mely számos tekintetben különbözik a miénktől, de annyira nem, hogy kijelenthessük, á, ez itt nálunk úgysem működne. A film tehát ugyanabban a nyomott, borús, félhülye korszakban és miliőben játszódik, amelyben az Adrian Mole könyvek is. Főszereplői egyrészt a melegek, akiknek vezére az aktuális éves felvonulásukon ráébred, hogy őket ez alkalommal azért nem verik meg a rendőrök és köpködik le az átlag állampolgárok tömegei, mert más, fontosabb dolguk van: a sztrájkoló bányászokat molesztálni. Ezért a srác, bizonyos Mark Ashton úgy dönt, hogy alapítanak egy Leszbikusok és Melegek a Bányászokért nevű szervezetet, hogy azzal gyűjtsenek pénzt a szorongatott bányászoknak. Kiválasztanak egy dél-walesi falut, hogy az ott élő bányászoknak adják a pénzt.
(Néz) Büszkeség és bányászélet 2014 HD Teljes Film (Indavideo) Magyarul, 【title】 FILMEK Büszkeség és bányászélet VIDEA-ONLINE MAGYAR TELJES [INDAVIDEO]#Hungary ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ஜ۩۞۩ஜ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ szinopszis: Az Alul semmi hangulatát idéző, szívvel teli angol vígjáték 1984 nyarán játszódik – azaz pontosan akkor, amikor az Egyesült Királyságban az okkal Vasladynek gúnyolt Margaret Thatcher van hatalmon, a Bányászok Szakszervezete pedig sztrájkba fog. A londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll, csakhogy van egy kis bökkenő: a konzervatív nézeteket valló szakszervezet bár minden segítségnek örül, de a szivárványzászlós csapattal nem tud mit kezdeni. Az aktivisták ettől azonban nem hátrálnak meg. Éppen ellenkezőleg: megkerülve a bürokráciát egyenesen a bányászokhoz fordulnak. Egy minibuszon útra kelnek egy wales-i bányászfaluba, hogy adományaikat személyesen adják át. A két, egymáshoz látszólag semmiben sem hasonlító közösség találkozása meglepő fordulatokat hoz.
A londoni Büszkeség Menete néhány lelkes aktivistája úgy dönt, a bányászok ügye mellé áll, csakhogy van egy kis bökkenő: a konzervatív nézeteket valló szakszervezet bár minden segítségnek örül, de a szivárványzászlós csapattal nem tud mit kezdeni. Az aktivisták ettől azonban nem hátrálnak meg. Éppen ellenkezőleg: megkerülve a bürokráciát egyenesen a bányászokhoz fordulnak. Egy minibuszon útra kelnek egy wales-i bányászfaluba, hogy adományaikat személyesen adják át. A két, egymáshoz látszólag semmiben sem hasonlító közösség találkozása meglepő fordulatokat hoz. Miért a legtöbb ember rossz nézni Büszkeség és bányászélet? Könnyen methode nézni Büszkeség és bányászélet teljes film online ingyen. Ez az oldal a legjobb hely nézni Büszkeség és bányászélet interneten. Folyamatosan frissítjük listája teljes hosszúságú filmeket.
Ezek a "sütik" nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott. Célzott vagy reklám "sütik": Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól. 5. Tartalmaznak a "sütik" személyes adatokat? A legtöbb "süti" nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk. 6. Miért fontosak a "sütik" az interneten? A "sütik" szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A "sütik" letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz.