Az igazságügy-miniszter 2003. nyarán Kodifikációs Bizottságot hozott létre a gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint az ún. cégtörvény felülvizsgálatára. A Kodifikációs Bizottság az elmúlt hónapok során elkészítette "A gazdasági társaságokról és a bírósági cégeljárásról szóló törvények koncepciója" című vitaanyagot. Az igazságügy-miniszter 2003. nyarán Kodifikációs Bizottságot hozott létre a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény, valamint az ún. cégtörvény ( 1997. évi CXLV. törvény) felülvizsgálatára és ennek alapján új társasági és cégtörvény megalkotásának az előkészítésére. A Kodifikációs Bizottság vezetésére az igazságügy-miniszter dr. Sárközy Tamás professzor urat kérte fel, a Bizottságban részt vesznek a jogi szakma fontosabb területének képviselői, így ügyvédek, bírák, egyetemi oktatók, valamint az Igazságügyi Minisztérium tisztviselői. A Kodifikációs Bizottság az elmúlt hónapok során elkészítette "A gazdasági társaságokról és a bírósági cégeljárásról szóló törvények koncepciója" című vitaanyagot, amelyhez kapcsolódik egy, a legfontosabb döntést igénylő kérdéseket összefoglaló melléklet is.
A társaság és a tagok közötti jogviszony 40I 1. A gazdasági társaság legfőbb szerve 158 3. A társaság szervezete 433 2. A gazdasági társaság ügyvezetése 164 4. A társasági szerződés módosítása, a törzstőke 3. A gazdasági társaság működésének ellenőrzése 187 felemelése és leszállítása 447. IV. A gazdasági társaság törvényes képviselete; 5. A társaság megszűnése 457 a cégjegyzés 199 6. Az egyszemélyes társaság 460 V. A gazdasági társaságok törvényes működésének XII. A részvénytársaság 468 biztosítékai 203 1. Általános szabályok 468 1. A könyvvizsgáló 203 2. A részvény 475 2. A cégbíróság törvényességi felügyelete 213 3. A részvényátruházás sajátos szabályai 508 3. A gazdasági társaság határozatainak bírósági 4. A részvénytársaság alapítása 510 felülvizsgálata 219 5. A részvényes jogai és kötelezettségei 531 4. A tag kizárása bírósági határozattal 222 6. A részvénytársaság szervezete 573 5. Kisebbségi jogok a törvényes működés érdekében 233 7. Az alaptőke felemelése 604 6. A választottbíróság eljárása 240 8.
Rövidítések jegyzéke 9 Elöszó 11 TÁRSASÁGI JOGI ALAPVETÉS I. A társaságok közgazdasági és jogi megközelítésben 15 I. A társasági jog gazdasági háttere 15 2. A társasági jog funkciója 24 3. A társasági jog helye a jogrendszerben 29 II. A társasági jog története 35 1. A társaságok nemzetközi intézménytörténete 35 2. A társaságok magyar szabályozásának története 43 III. A társaságok osztályozása 50 IV. Az új társasági törvény célkitűzései 58 V. A társasági jog alapelvei 70 A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOKRÓL SZÓLÓ 1997. ÉVI CXLIV. TÖRVÉNY Első rész A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK KÖZÖS SZABÁLYAI I. Fejezet. Általános rendelkezések 87 11. A gazdasági társaság alapítása 112 I. Cím. A társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály) 112 2. A tag (részvényes) vagyoni hozzájárulása I29 3. Az előtársaság 138 4. A gazdasági társaság alapításának cégbírósági 3. A csatlakozás; a tagsági jogviszony megszűnése 374 bejegyzése 142 Xl. A korlátolt felelősségű társaság 380 III. A gazdasági társaságok testületeire, I. A társaság alapítása 384 vezető tisztségviselőire vonatkozó közös szabályok 158 2.