Mit is mondhatnék még, Hiszen mindent tudsz rég; Ami titkom csak volt, Már régen tiéd... Az első szavamat, azt is csak te hallottad, - Csak a tiéd... Te vagy minden játék, Te vagy minden, ami szép; Ha bántanak még, Csak te vagy, aki véd... És neked fáj a szó, mikor rólam szól, s nem jó, - Nem szép... Hűtlenek vagyunk: végül mind elindulunk, Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk... Hisz gyermekek vagyunk, s már sosem változunk, - Ne sírj! Refr: Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely, - Tudom, érted ezt: ugyanígy volt veletek. Mama, indulnom kell, csak fáj, hogy könnyezel, - Ugye érzed azt, hogy a szívemben maradsz. Mit is mondhatnék, itt a szó már nem elég... Mama, indulnom kell, ide nem kísérhetsz el, - Ott már várnak rég, - Ne sírj, kérlek ne sírj! Mama, emlékszem jól, Mert megtanítottál: A szeretet nem szól, Az néma csendben jár... Én őrzöm a sok mesét, -hidd el, továbbadom még, - Ne félj! Mama, búcsúznom kell, Tudod, várnak már rég: Csak egy dalt játszom el, Neked írtam, tiéd!
Mit is mondhatnék még, Hiszen mindent tudsz rég; Ami titkom csak volt, Már régen tiéd... Az első szavamat, azt is csak te hallottad, - Csak a tiéd... Te vagy minden játék, Te vagy minden, ami szép; Ha bántanak még, Csak te vagy, aki véd... És neked fáj a szó, mikor rólam szól, s nem jó, - Nem szép... Hűtlenek vagyunk: végül mind elindulunk, Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk... Hisz gyermekek vagyunk, s már sosem változunk, - Ne sírj! Mama, indulnom kell, tudod, vár egy másik hely, - Tudom, érted ezt: ugyanígy volt veletek. Mama, indulnom kell, csak fáj, hogy könnyezel, - Ugye érzed azt, hogy a szívemben maradsz. Mit is mondhatnék, itt a szó már nem elég... Mama, indulnom kell, ide nem kísérhetsz el, - Ott már várnak rég, - Ne sírj, kérlek ne sírj! Mama, emlékszem jól, Mert megtanítottál: A szeretet nem szól, Az néma csendben jár... Én őrzöm a sok mesét, -hidd el, továbbadom még, - Ne félj! Mama, búcsúznom kell, Tudod, várnak már rég: Csak egy dalt játszom el, Neked írtam, tiéd!
Az alapvető kérdés, amibe mindig újra és újra belebotlom, a "ki alkalmazkodjon a másikhoz" kérdése. Számomra... Az ember hiába igyekszik rátalálni a pillanatra, amikor a katasztrófák sora kezdetét vette, rá kell döbbennie:... Piszkos nagy, pocsék háború lesz. A lángba boruló Balkán felperzseli Európát, az iszlám Ázsiát, és akkor a... A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz... A jó könyv arról ismerszik meg, hogy akárhányszor olvassuk, mindig más. Mindenki csalódást fog okozni: mindenki, akiben bízol, mindenki, akit megbízhatónak hiszel. Amikor a saját sorsukról... Ha hagyod, bármelyik szó nevetségessé válhat.
Ákos előtt még soha nem volt olyan komoly barátom, aki miatt azt kellett volna érezniük anyukáméknak, hogy eltávolodom tőlük. Szép lassan összebarátkoztak, mire egy napon bejelentettük, hogy összeköltözünk. A balhék újra kezdődtek, anyuék féltettek, hogy mi lesz a sulival. Most már tényleg csak havonta egyszer járunk haza, de az idei karácsonyt együtt töltöttük: anyuék, és mi ketten. Kata 26 éves marketinges Egy másik városba jártam egyetemre. Az egyetemi éveim kezdetétől azt szokták meg a szüleim, hogy minden egyes hétvégén hazajárok. Sokáig nem is éreztem, hogy nekem ez terhes lenne, hiszen otthon voltak a barátaim, akiket még középiskolás koromból ismertem. Akkor lett nehezebb a dolog, amikor már az egyetemen is sok emberrel összehaverkodtam, s szívesen maradtam volna velük hétvégére is bulizni. De nem maradtam, mert anyuék mindig elérték, hogy hazamenjek. No nem voltak ők erőszakosak, sőt, mindig olyan aranyosan mondták, hogy hiányzom, hogy nem tudtam megtenni, hogy ne menjek haza hétvégére.
Ez így ment az egyetemi évek alatt végig. A bökkenő az, hogy két éve fejeztem be a sulit, s a helyzet mit sem változott. Abban a városban kezdtem el dolgozni, ahol végeztem. Még most is minden egyes hétvégén hazavárnak, s én, nem tudom milyen kényszertől vezérelve, megyek is. Sajnos nem látom a kiutat. Egy ideig volt egy komoly barátom, s azt hittem, ő majd megakadályoz abban, hogy minden hétvégén hazautazzak. De nem, nekem akkor is mehetnékem volt. Sajnos emiatt tönkre is ment a kapcsolatunk. Nagy úr a megszokás, de ennyire?
Ígértem csillagot, - de egyet sem adhatok, - Messze az ég... Hűtlenek vagyunk... Mama, indulnom kell...
Zsuzsa 24 éves egyetemista Egy évvel ezelőtt találkoztam a nagy szerelemmel. Csak sajnos volt két gyereke és egy felesége. Akkor még az egyetemisták hétköznapi életét éltem: kollégiumban laktam, minden nap suliba jártam, zh-kat írtam, vizsgákra készültem. Aztán berobbant az életembe Ákos, s mindent felkavart. Jó tíz évvel idősebb is nálam, de ez már csak az utolsó lapátravaló volt a szüleimnél. Amikor anyukámnak először beszéltem róla, nem akart hinni a fülének. Hatalmas vita, majd veszekedés keveredett a vallomásomból. Nem is mentem haza akkor egy hónapig, ugyanis egy másik városban tanultam. Ákossal minden nagyon jól alakult, sokat találkoztunk, de még mindig a családjával lakott. Amikor úgy gondoltam, hogy otthon már lecsendesedett a helyzet, hazamentem, de természetesen megint az én kapcsolatom volt napirenden. Állandóan csak veszekedtünk miatta a szüleimmel, kiborultam, ők is sírtak. Elég sok idő telt el, mire egyáltalán be mertem mutatni az én Ákosomat otthon. Hát, nem fogadták valami szívélyesen!