Ez a jó stílusú memoár nem az egyes felkavaró részletekre koncentrál, hanem a teljes, tragédiába forduló magyar-zsidó történetet elmeséli. Mélyen be van ágyazva a hazai közegbe, hiszen első fejezetei a magyar kultúra és história számára kiemelten fontos városban, Debrecenben játszódnak. Ugyanakkor az Auschwitz belső viszonyaival, egész szervezetével foglalkozó leírásai érthetővé teszi azt a valóságos borzalmat, amiből a tragikus eseményekre telepedett, önmaga megértését is gátló legendák kisarjadtak. Címlapfotó:
Kíváncsi voltam, hogyan éli meg egy pszichiáter és neurológus a koncentrációs tábort, és abból milyen tapasztalatokat és következtetéseket von le, ezért olvastam el Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban című könyvét. A könyvben az az újdonság az ilyen fajt memoárokhoz képest, hogy élményeit pszichológiai szemszögből gyakran kommentálva, amennyire lehet, tárgyilagosan és érzelemmentesen írja le egy tudós vagy orvos szemszögéből. Először is, ami zavart a könyvben, hogy összekeveredik benne a pszichológus és a pszichiáter fogalma, ehhez még hozzájön az, hogy Frankl lényegében pszichoanalitikus terápiát csinált, szóval ennél jobban már nem lehet összekeverni a fogalmakat. Bár ez valószínűleg nem Frankl hibája, úgy látszik, a második világháború idején ezek a fogalmak még nem kristályosodtak ki teljesen. A könyv írója a szenvedésben való értelem keresését hangsúlyozza, ezen alapszik módszere, a logoterápia, és a másik pillére, hogy a jövőre koncentrál, az egyén céljait kihangsúlyozva (a logosz fogalmat cél értelemben használva), ezzel egy csapásra szakítva a múltban turkáló Freud-i hagyománnyal.
A rendszerváltást megelőzően, illetve utána fokozatosan "átpolitizálódott" a téma, és kizárólagos szemponttá vált a korabeli magyar társadalom közreműködésének megítélése, felelősségének méricskélése. Eközben megjelentek a holokausztot tagadó és relativizáló vélemények is, melyek szélsőjobboldali politikai mozgalmak és pártok (előbb Csurka István pártja, majd a Jobbik Magyarországért Mozgalom) "értelmiségi holdudvarából" hangzottak el, és nevetséges, de sajnos, nem hatástalan érvekkel támadták a "holokamut". Ilyen előzmények után, már a harmadik évezred második évtizedében, hetven évvel a náci koncentrációs táborok felszabadulása után ma is aktuális a kérdés, hogyan lehetne megszervezni a holokauszt oktatását, miként lehetne a felnövekvő nemzedékeknek, legalább a középiskolában viszonylag hiteles képet nyújtani Auschwitzról? Jellemző tény, hogy Magyarországon csak 2001-ben, a holokauszt áldozatainak emléknapja előtt jutott el az első, az antiszemitizmust és a holokausztot ismertető füzet a középiskolák igazgatóihoz.
Spinoza — mint nevelő íg: nyilvánvalóvá válik, hogz minden olyan kísérlet, amelynek célja a lágerélet folytán a foglyokban kialakult pszichopatológiai jelenségeket pszichoterápiai vagy akár pszichohigiénés értelemben ellensúlyozni, oda irányul, hogz a koncentrációs táborban élő embert e helyzete ellenére belsőleg ujra talpra állítsa, igyekezve őt ismét a jövő felé, egy jövőbeni cél felé fordítani. Ösztönösen is tett egyik-másik fogoly ilyen irányú kísérlekt. A legtöbben megőrizték valamit, ami életben tartotta őket, többnyire egz darabka jövőt. Hiszen az ember sajátja, hog) csakis a jövő szemszögéből, valahog/ sub specie aeternitas tud egyáltalán létezni. Léte legnehezebb pillanataiban tehát ehhez a jövőbeni kilátáshoz menekül. Ennek a menekülésnek néha igencsak trükkös formái vannak. Ami engemet illet, a következő élményre emlékszem: majdnemsírva a nyitott cipőkbe büjtatott sebes lábaim okozta fájdalomtól, kemény fagban és jeges ellenszélben sántikáltam, egy hosszu menetoszlopban, kilométereken át a tábortól a munkahelyünkig.
Ahelyett, hogz egyenesen a lágerélet külső nehézségeit használnák ki belső tartásuk bizonyitására, nem veszik komolyan jelenlegi létüket, lefokozzák valami lényegtelenné, közber csak inkább előző életükkel foglalkoznak Az ilyen emberek élete azután elsekélyesedik, ahelyett, hogz a magasba emelkedne, amihez éppen a fogságban az elképzelhető legnagobb nehézségek közepette alapvetően adottak lennének a lehetőségek. Erre természetesen csak igen kevés ember képes, de éppen nekik sikerült a külső csődben és még halálukban is olyan emberi nagyságra eljutni, ami korábban közönséges létükben talán soha nem jutott volna osztályrészukül; a többiekre viszont, ránk középsza'üekre és langyosakra Bismarck figyelmeztetése érvényes, aki égiszer azt mondta: Az életben gyakran járunk ugy, mint a fogorvosna 'l, mindig azt hisszük, most jön a lényeg, közben pedig már régen tüljutottunk a lényegen. Ezt kicsit módosítva, mondhatnánk: a koncentrációs táborban a legtöbb ember azt hitte a megvalósulás igazi lehetőségei már régen elmültak, a valóságban pedig éppen abból alltak, hog) ki mit tudott kialakítani ebből a lágeréletből: vegetálást—e, mint a foglyok ezrei, vag) pedig amit ritkábban és kevesebben, belső győzelmet.
Önkéntelenül kikerülöm a bevetett földet. Ő azonban karomnál fogva megragad és húz magával a szántóföldre. Valami olyasmit dadogok, hogy a friss vetést mégsem kellene letaposni. Ekkor dühbe gurul, szemében gonosz fény villan, haragosan rám tekint, majd rám förmed: "Na ne mondd! Tőlünk tán túl keveset vettek el? Elgázosították a feleségemet és a gyerekemet – hogy másról ne is beszéljünk –, s te meg akarod nekem tiltani, hogy néhány szál zabot letapossak…? " – S az ilyen embereket csak lassan lehet rávezetni arra az egyébként triviális igazságra, hogy senkinek sincs joga igazságtalanságot elkövetni, még annak sem, aki maga igazságtalanság áldozata volt. Frankl szerint szenvedés közepette a legfontosabb módja annak, hogy megőrizd az emberi méltóságod az, hogy érezd te magad döntesz a saját cselekedeteid fölött. Akkor is, ha ez korlátozott, mert például egy koncentrációs tábor foglya vagy. A véletlen, és irányíthatatlan sorsba való belenyugvás a reményvesztés, és a biztos halál előjele. Egy másik történetben elmeséli, hogy az egyik fogolytársuknak profetikus álma volt, miszerint egy adott napon fogják a tábort felszabadítani.
Thomas Mann,, A varázshegy" címü regényében találhatók, ahol az író olyan emberek lelki fejlődését ábrázolja, akik azonos pszichológiai helyzetben vannak: tüdőszanatóriumi betegek, akik előtt szintén ismeretlen elbocsátásuk időpontja és ezért éppen olyan,, jövőtlenek ", nem a jövő célt tekintő létben élnek mint az itt tárgalt embertipus, a koncentrációs táborok lakói. Az egyik lágerfogoly, aki annak idején újonnan érkező táborlakók hosszu' sorában menetelt a pályaudvartól a koncentrációs táborig, később egiszer beszámolt nekem arról, hogz olyan érzése volt akkor, mintha a saját holtteste mögött lépdelne. Ennyire intenzíven élte meg akkor saját jövőtlenségét, mely arra kényszerítette, hog) egész életét kizárólag a mult szemszögéből tekintse, mint valami már elmultat — mint eg) halottét. De ezt az élményt,, élő hullának lenni", még más tényezők is elmélyítik. Míg az időben a fogság időtartamának határtalansága addig a térben a behatároltság, a bezártság érződik: mindaz, ami a szögesdrómn kívül esik rövidesen megközelíthetetlennek, elérhetetlennek és valahogyan valótlannak tűnik.