Egy hihetetlenül gyors szövegolvasást és szövegértést, tanulást lehetővé tevő extraszenz képesség, amit bárki kifejleszthet magában, aki ismeri a betűket. Alkalmazásával mindössze két-három óra alatt elolvashatunk, megérthetünk és kijegyzetelhetünk ezer oldalt. Hihetetlenül hangzik? Pedig igaz! Ezt a technikát kizárólag Dr. Földes Lászlótól tanulhatod meg. Dr. Földes László a technika egyik kifejlesztője, aki 2001 óta 100%-os sikerrel tanítja is. Bővebben A MESTERI ELME® technika alkalmazásával az olvasás hihetetlen tempójúvá válik, ugyanakkor mégis többet megértünk és megjegyzünk a szövegből, mint hagyományos olvasással. 20. 000−25. 000 szó/perc sebességgel olvashatunk el szövegeket oly módon, hogy 70%-ban emlékszünk rá. Ez igen jó arány! Nagyon gyorsan készíthetünk az olvasottakról jegyzeteket, és azok áttekintésével a szöveget bármikor pillanatok alatt felidézhetjük. Jól jön ez a képesség tanuláshoz, munkához, ismeretek gyors megszerzéséhez, és ami a fő: ha egyszer elsajátítottad, egész életedben alkalmazhatod rendületlenül.
Zsazskov professzor halála után (2001) a Mesteri Elme® technika oktatását Magyarországon kizárólag Dr. Földes László végzi, aki az utóbbi 18 évben sok száz embert sikeresen megtanított erre az olvasási-tanulási módszerre. 2012-ig csak a Mantra Szabadegyetem diákjaival foglalkozott, de mivel sokan szerették volna, ha a környezetükben más is részesül a MESTERI ELME® ádlásaiban, ma már máshonnan is fogad jelentkezőket. JELENTKEZZ KÉPZÉSEINKRE, HA... *többet szeretnél olvasni, mint amit az időd megenged *sokat kell tanulnod, de mellette többet pihennél *a munkád mellett már nem jut időd olvasni *idegen nyelvet tanulsz és javítanál a memorizáláson *sok infóra van szükséged, de nem szeretsz magolni *könnyebben szeretnéd elérni a céljaidat *kitartó vagy, legalább napi 1 órában *úgy gondolod, egy életen át érdemes tanulni
Notice A folytatáshoz be kell jelentkezned. Bejelentkezés a Facebookra
Mindez nem cirkuszi mutatvány vagy csoda, hanem egy technika, amelyet Dr. Artúr Zsazskov orosz pszichológus professzor és Dr. Földes László orvos fejlesztett ki. A technika kizárólag Dr. Földes László kurzusain sajátítható el. Az évek során több százan elvégezték a kurzust, az elégedettség pedig 100%-os. Éppen ezért a világon egyedülálló módon 100%-os Tudásgaranciát vállal, vagyis garantálja, hogy, aki beiratkozik a kurzusára és elvégzi a szükséges gyakorlatokat, az bizonyosan megtanulja ezt a technikát. Te lennél az első, akinek ez nem sikerül, de ha így van, vendége vagy egy újabb kurzusra. Ha akkor sem jársz sikerrel, visszafizetjük a kurzus árát. Nem árulunk zsákbamacskát, nincs semmilyen lila köd vagy titok. Erről most Te is meggyőződhetsz. Válaszd ki a Neked megfelelő képzést és jelentkezz most! A MESTERI ELME® Története A MESTERI ELME® extraszensz olvasási technika két nagy tudású orvos találkozásából és közös munkájából született. Artúr Zsazskov orosz pszichológus professzor 1993-ban érkezett Magyarországra a Mantra Szabadegyetem meghívására, ahol extrapszichológiát oktatott.