A káposztát áztassuk vízbe, nyomkodjuk ki, tegyük olajjal kikent tepsibe (vagy bármilyen hőálló edénybe). A káposzta tetejére pakoljuk rá a húst, ha szükségesnek érezzük, sóval és borssal fűszerezzük. Alufóliával lefedve, 180 fokos sütőben 40 percig süssük, majd fólia nélkül még 15-25 percre toljuk vissza, hogy a hús aranybarnára piruljon. Fotó: Getty Images Szólj hozzá! ( komment)
Elkészítés: Az oldalast a csontok mentén kb. 2 ujjnyi csíkokra darabolom, sóval, borssal, szerecsendióval bedörzsölöm. Kb. 8 dkg zsírt felhevítek, a húsdarabokat hirtelen átsütöm, kevés vizet vagy bort öntök alá, egész köménnyel meghintem, fokhagymát, darabolt vöröshagymát teszek közé, puhulásig lefedve, lassan párolom, majd zsírjára sütöm, és mindkét oldalát pirosra pirítom. A káposztát kimosom, jól kifacsarom. Felhevített zsiradékban üvegesre dinsztelem a félfőre aprított vöröshagymát, megfuttatom a köményt. Belekeverem a káposztát, a babért, a cukrot, és sűrűn kevergetve aranybarnára pirítom, közben - ha szükséges - sóval, borssal ízesítem. A gancához a krumplit vékony karikákra szeletelem, annyi sós vízben főzöm puhára, amennyi kb. egy ujjnyira ellepi. A levét leszűröm, a krumplit összetöröm. Visszaöntöm a levét, összekeverem a tört krumplival, visszahelyezem a tűzhelyre, folytonos, gyors keveréssel annyi lisztet keverek apránként hozzá, hogy a kanálról ne folyjék le (kis segítség sem árt, jó, ha valaki fogja keverés közben az edényt, amikor már nagyon sűrű).
személyenként egy egész csirkecomb félbevágva (vagy alsó, vagy felső csirkecomb, kinek mi) • só • étolaj • savanyú káposzta (ha nagyon adagot készítünk, akkor megemeljük ezt a mennyiséget) • füstölt kolbász • vöröshagyma • alma (ez is lehet több) • cukor
Pár perc hűlés után 1 felvert tojást keverek bele, sózom, borsozom, kevés szerecsendióval ízesítem. Egy nagy tepsit kikenem az oldalas zsírjával, elterítem benne a káposzta 3/4 részét. A gancát zsírba mártott kanállal kb. 5 cm távolságra a káposztára szaggatom. A közökbe elosztom a sült oldalast, a maradék káposztát vékonyan a tetejére szórom. Tálalás előtt előmelegített 180 fokos (légkeveréssel) sütőben kb. 10-15 perc alatt átsütöm, rövid ideig pihentetem és tálalom.
Az elképesztően ízletes, bőséges fogás a sütőben pirul, amelynek az elkészítésével nem lesz sok gond. A tepsiben sült ételek több okból is verhetetlenek: egyrészről elég csak tepsire pakolni az alapanyagokat, majd betolni a sütőbe, aztán várni, hogy elkészüljön a mennyei fogás, másrészről nagyon laktatóak. Ha pedig hidegebb napokon esik a választás az egytepsis ételre, áldásként hat majd a konyhából kiáramló meleg, és ehhez még társul az étvágygerjesztő illat is. A savanyú káposzt án sült oldalas is ilyen recept, nem lesz sok mosogatnivaló a főzés során/után, kevés alapanyag szükséges hozzá, az asztalra mégis ízekben gazdag étel kerül. Fűszeres sertésoldalas savanyú káposztával Hozzávalók 4 személyre: 1 kilogramm oldalas ízlés szerint só és bors 1 teáskanál cayenne-bors 8 evőkanál olaj olaj a tepsi kikenéséhez 4 gerezd fokhagyma 1 kilogramm savanyú káposzta Előkészítési idő: 3 óra Elkészítési idő: 1 óra Elkészítés: Készítsünk egy pácot: az olajat öntsük tálba, keverjük bele a fűszereket és a zúzott fokhagymát, jól keverjük össze, majd a darabolt húst forgassuk bele, lefedve tegyük pár órára hűtőbe.
Elkészítése: Az oldalast a csontok között elvágjuk. Az áttört fokhagymát kikavarjuk az olajjal, a paprikakrémmel, a borssal meg a paradicsomszósszal. Beletesszük a húsokat, alaposan megszórjuk sóval és jól összeforgatjuk, majd 1-2 órán át pácoljuk. Az apróra vágott hagymát a zsíron üvegesre dinszteljük, félrehúzzuk, rászórjuk a fűszerpaprikát, hozzáadjuk a paprikakrémet és felöntjük (kb 1 dl) vízzel. A káposztát ha túl savanyú, átmossuk, lecsöpögtetjük és kicsit összevágjuk. Hozzákavarjuk a paprikás hagymához, morzsolt kaporral és csomborral ízesítjük. fA füstölt szalonnát vékony szeletekre vágjuk és egy nagyméretű tepsi vagy jénai aljába tesszük. A káposztát a szalonnára tesszük, ráöntünk 1 dl vizet és ráhelyezzük az oldalasokat. Alufóliával befedjük és 220 fokos sütőbe toljuk. Kb 1, 5-2 órán át sütjük. Az utolsó 10 percre vegyük le róla az alufóliát és süssük szép pirosra. Sült krumplit kínálhatunk még mellé. Nézd meg videón is:
A káposztaágyon sült oldalas egyszerű, ám nem lehet vele melléfogni. A sütőben a különféle csodás ízek jól összeérnek. Az oldalas akkor a legfinomabb, ha leválik a csontról, és jó szaftos. Amennyiben a káposztát túlságosan sósnak találod, mosd át. Káposztaágyon sült oldalas Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta 1 kg oldalas 10 dkg szalonna 4 gerezd fokhagyma 1 db vöröshagyma só kömény bors Előkészítési idő: 15 perc Elkészítési idő: 1 óra 50 perc Elkészítés: Az oldalast mosd meg, vágd kisebb darabokra, fűszerezd sóval, borssal és köménnyel. Egy tepsi vagy tűzálló edény aljába rakj vékonyra vágott szalonnát, tedd rá a káposztát, a kétféle hagymát és az oldalast. Önts a hús alá egy deci vizet, fedd le fóliával, majd előmelegített sütőben, 170 fokon süsd másfél órát. Ezt követően vedd le a fóliát, és süsd pirosra, ropogósra. Közben nem kell forgatni, nem fog leégni. Az édes-ragacsos oldalas is fenséges, a juharsziruptól és a chilitől lesz isteni.